A mag
Egy sikeres üzletember már idős volt és érezte, hogy eljött az ideje, hogy kiválassza az örökösét, aki továbbviszi az üzletet. Viszont nem az egyik igazgatót vagy az egyik gyermekét választotta, hanem valami egészen mást tett. Összehívta az összes fiatal alkalmazottat.
Elolvasom »
10-07-16

2010. július 25-én (vasárnap)
szeretettel várja az érdeklődőket
a Szent Anna búcsúba vezető zarándok-túrára!
A Mária Út Egyesület mátrai csoportja
Elolvasom »
10-07-13
Öt gyermekem tanította, készítette fel őket az ÉLET értelmének megértésére...
Nem csak tudást és ismereteket adott át tanítványainak, hanem érzéseket, érzelmeket. Azok fontosságát tanította, és azt, Ő is azt tette egész életében: Bármihez kezdünk, azt a feladatot amit vállaltunk, azt végezzük mi is - hozzá hasonlóan - szívvel-lékekkel... Élethivatásunk tudatában.
Őrizzük emlékét és... községünkért végzett közéleti tevékenységét az Ő szellemiségében próbáljuk meg lehetőségeink, képességeink szerint tovább vinni!
Azt hiszem, korábbi munkássága közösségi rendezvényeink célkitűzéseiben napjainkban is tükröződik: koncert, falunap, emlékmű avatás... Tanított bennünket közösségként ünnepelni, örülni, tartalmasan együtt szórakozni...
Tanított saját múltunk megőrzésére, tiszteletére... Igaz érzésekre, összetartozásra...
10-07-09
Farkas István:
Megváltás
Egyetlen egyszer
halhattam csak meg érted.
Élned neked kell.

A haiku a japán költészet egyik jellegzetes versformája, mely a 20. század elejétől egyre több nyelv irodalmában megjelent. Három sorból áll, melyek rendre 5, 7 és 5 morásak (a fordításokban szótagosak). Egyebekben formailag kötetlen, a sorvégek – mintegy mellékesen – rímelhetnek, de ez nem előírás. Olykor még a szótagszám sem köti mereven.
A haikut ugyanakkor nagyon erős zeneiség jellemzi, részben a szimmetrikus forma ritmusa, részben a magán- és mássalhangzók hangulati értéke miatt, melyekre a vers rövidsége miatt a befogadó is nagyobb figyelemmel van. A haiku azonban nemcsak versforma, hanem műfaj is.
Az európai lírai műfajokkal ellentétben a haiku nem én-központú. A természeti jelenségek leírása nem a szubjektum állapotának megjelenítésére szolgál, csupán egyszerű rögzítése azoknak. Ezen elvet úgy hívják: szono mama (éppen ilyen). Mivel a szöveg nem utal a művész saját értelmezésére, a befogadás alkotó jellege erős hangsúlyt kap, az olvasó aktív részesévé válik a folyamatnak. Basó szavaival: "a harang egyhangú kongása után fülünkben még hosszan zúg ez a hang… Ugyanígy a vers elolvasása után is valamilyen hangnak még tovább kell visszhangoznia az olvasóban"...
10-06-28

Elolvasom »
10-06-20
Zagyvaszántót számtalan emberi - rokoni és ismertségi kapcsolat köti össze Heréddel. A két község hasonló mérete és adottságai mellett azt gondolom, a legjelentősebb és mindkét település életét meghatározó kapocs Mándoki György plébános atya személye. Neki köszönhető, hogy most mi, Herédiek lelkileg osztozhattunk és gazdagodhattunk Zagyvaszántó ünnepében. Megtapasztalhattuk a felemelő érzést, milyen az, amikor egy település saját szülöttjét 50. éves papi jubileumán, aranymiséjén köszönti.

"Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok" (1 Kor. 15, 10)
Gulyka József c. prépost, ker. esperes Zagyvaszántó szülöttje. Jelenleg Isaszeg plébánosa és a Gödöllői kerület esperese. 50 éves papi szolgálatáért a hálaadó aranymisét a mai napon mutatta be szülőfalujában. Ismertsége térségünkben nem csupán a családi kötődéseiből adódik, hiszen számos ünnepi alkalommal találkozhattuk már vele, hallhattuk prédikációit.
Elolvasom »
...helyett ebben az évben a városban tartotta összejövetelét a közösség, de szerencsénkre az idő annyira kegyes volt velünk, hogy nem szorultunk be a zárt terembe, a sátrak alatt - mellett is jó volt a hangulat...
Elolvasom »
Olykor az előre nem várt, tudatosan nem keresett vizuális élmények maradandóan tovább munkálkodnak bennünk, elgondolkodtatnak. Egészen más irányba terelik képzeletünket, eltérítve bennünket eredeti szándékunktól...
Elolvasom »
Az utolsó fordulóban hazai pályán mérkõzünk meg az Energia SC Gyöngyös csapatával, akiket az õsszel egy korai Tari-fejessel, 0:1-re sikerült legyõznünk. A mérkõzés vasárnap (06.20.) 13.00-kor kezdõdik, míg az U19-es csapatok 11.00-kor mérkõznek meg egymással. Hajrá Heréd!

Elolvasom »
Első alkalommal rendeztek Horton Népművészeti Találkozót.

Ünnepélyes megnyitóval kezdődött a rendezvény a polgármesteri hivatal előtti téren, majd a helyi Batthyány József Általános Iskola énekkara lépett színpadra, akiket Dombóvári Gábor, a nap műsorvezetője konferált fel.
Délelőtt a népdalköröké volt a fő szerep. Énekeltek a helyiek, és érkeztek fellépők Mezőszemeréről, Herédről, Csécséről, Tibolddarócról, Lőrinciből, Szűcsiből, Kenderesről, Karácsondról, Ecsédről, Mátraszőlősről, Zaránkról, Vizslásról.
Ebéd előtt Angyal Ferenc citerajátékát hallgathatták az érdeklődők. Kettőkor felvonulás kezdődött a település utcáin.
Elolvasom »
10-06-18


Jótékonysági hangversenyt rendez hétfőn este 6-tól a hatvani Belvárosi templomban a Polgári Hatvanért Közhasznú Alapítvány Hatvan és térsége árvízkárosultjainak javára.
Elolvasom »
10-06-06





Elolvasom »
10-06-01
Néhány héten belül már másodszor szembesülünk árvízzel községünkben. 11 éve volt részünk hasonlóban. Igaz, akkor a jelenleginél kisebb volt a veszélyeztetés és a kár. A régi árvíz alkalmával ismertem meg a vízgyűjtő terület sajátosságait, összefüggéseket a két patak vízhozama és vízelvezetése rendszerében. Van a térségben számos olyan "fix pont" ahol vízszintből és az áramlás sebességéből jól becsülhető a vízhozam, ezek közül nézzük meg, mit is mutatott néhány e két idei időpontban:
A Pusztai úton levő csapadékvíz gyűjtő árok 2010.május 17-én:

Elolvasom »
...a felázott talaj miatt:


Elolvasom »
2010. június 2. 10.00

Május hónapban a községre 173,9 mm csapadék hullott, 15.-én szombaton 25.2 mm, 16.-án 36 mm.
Elolvasom »
10-05-30

Elolvasom »

Elolvasom »